Hol, hogyan, és miért alakult így az épített történelem? Mit adott a múlt a jelennek, és mit kezd vele a jövő? Időutazás évszázadok szakrális örökségeinek állomásain. Iránytű térben és időben, fejben és lélekben. Második rész. Somogy vármegye keleti térségében, Külső-Somogyban folytatjuk tematikus utazásunkat. Két templom- és két sírkápolna-romot tekintettem meg, melyek felkeresését kényelmesen egy napra fel lehet fűzni, intenzív, tartalmas, s főként változatos kirándulás gyanánt.
Uzdpusztai Szent László-romkápolna – Gölle
Aki kedveli Fekete István műveit, esetleg Vuk, Bogáncs és a Tüskevár rajongója, azok
számára is szolgálhat érdekességként, hogy az író a Somogy vármegyei Göllén született, és itt is helyezték hamvait végső nyugalomra. Fekete István egykori szülőháza, emlékkiállítása mellett azonban egy igazi különlegesség nyomába is eredhetünk Gölle külterületén, pontosabban a településhez tartozó egykori Uzdpusztán. A kíváncsi látogató számára rejteget némi kalandot a Szent László-romkápolna felkeresése, ugyanis szilárd útburkolattól, lakóépülettől távol, mondhatni a „semmi vadregényes közepén” állnak a falai. Már csak ez a kápolna a tanúja annak, hogy itt egykor középkori eredetű település létezett, az emberi lét nyoma örökre elveszett. Megközelítése a Göllét Antalpusztával összekötő útról északra letérve lehetséges. Innen másfél kilométert haladva földúton tudunk viszonylag közel, a kápolnától 300 méteres távolságra leparkolni. Alkalmas, csapadékmentes időben kiránduljunk, mert esőzés után biztosan járhatatlan személygépkocsival a földút. Én kimondottan száraz időszakot választottam, és ugyan néhány kiló port utána le kellett mosni a kocsiról, de biztonságosan jutottam be a célig. A romkápolna mezőgazdasági földek által körülhatárolt, erdős területen található, így az utolsó szakaszt egy napraforgótábla szélén begyalogolva tettem meg. Az erdős liget magasodó fáit követve néhány perc alatt a szemem elé tárult egy egészen különleges építmény romjaiban is lenyűgöző, már-már díszletszerű látványa. A Szent László-kápolna építését az 1880-as évek közepére teszik a források, építtetője Uzdpuszta akkori birtokosa, Chernel Gyuláné Svastics Róza (Rozália) lehetett. A kis templom alatti kriptába temetkezett a család, utoljára magát az építtetőt helyezték itt végső nyugalomra 1939-ben. Uzdpusztának a 14. században plébániája is volt, de a történelem fogaskerekei lassan felőrölték, 1945 után csupán néhány család lakta. A kápolna egy villámcsapás következtében az 1950-es években komoly károsodást szenvedett, a leírások szerint azóta lassan pusztul, dacolva az idő múlásával. Tetőzete beomlott, falai és tornya, megbillent toronysisakja azonban áll még. Sírboltját láthatóan feldúlták, kifosztották, a padlószint félig be van szakadva, ezért bent óvatosan kell lépkedni. Több helyen láthatóak még az eredeti kőfaragványok, a neogótikus stílusjegyek, a kecses ablakok és az épület kialakítása a tervezője keze munkáját dicsérik.
Az tapasztalható, hogy lokálpatrióták időnként kiszabadítják a kápolnát a burjánzó
növényzetből, ezért jól bejárható a környezete, ugyanakkor regisztrált műemléki értéke ellenére az emberi és szakmai gondviselés levette a kezét a kápolnáról. Mégis, különleges miliője van a helynek. Távol a civilizáció zajától megnyugtató, valóban romantikus csend vesz körül, a hatalmas fák lombjain átszűrődő napfény simogatja a lelket. Aztán a csendes elmélkedést legnagyobb meglepetésemre mégis megtörte további négy kíváncsi ember, akik szintén a kápolnára voltak kíváncsiak, mert híre van a környéken, hogy ezt látni kell. Ketten gyalog, ketten pedig krosszmotorral érkeztek. Utóbbi fiatalemberek gyakorlott túrázók, előszeretettel vesznek célba ilyen objektumokat szabadidejükben. Hosszasan elbeszélgettem velük, hol és mit érdemes a térségben felkeresni, és mindannyian szereztünk új információkat, új helyszíneket.
Svastits-Bogyay sírkápolna – Szentgáloskér
Uzdpusztát elhagyva a közel 28 kilométerre, fél órányi útra található Szentgáloskér felé vettem az irányt, maradva a Svastits család örökségénél. A település főutcáján végighaladva, jobbra letérve egy mezőgazdasági telepen keresztül kellett átvágnom úticélomhoz. A telephez érve nyitott kapu fogadott, ahol egy pillanatra megtorpantam, vajon szabad-e itt belépni. Egy ott dolgozó kedves hölgy fogadott. A Svastits-Bogyay sírkápolnáról érdeklődtem, ő pedig készségesen megmutatta, merre kell folytassam utam, hol tudok megállni az autóval. „Ha learatták a kukoricát, azonnal meg fogja látni és oda tud sétálni az épülethez” – mondta. Szerencsém volt, mert a sírkápolna kis zöld szigete teljesen körbe van szántva, még gyalogösvény sincs hozzá, de a motiváltságom átvezetett a kukoricaföldön, majd a bozóton keresztül az abból kitornyosodó, messziről is láthatóan borzasztó állapotú kápolnához.
Közeledve az épülethez egészen nyomasztó érzés fogott el, belépve pedig hatványozottan dermesztő pillanatokat éltem át a 130 éves kápolnában, amit csaknem teljesen magára hagyott az utókor. Az interneten böngészve viszonylag sok részletes információt lehet találni a hivatalosan 2007 óta műemléki védettség alatt álló épület múltja és a család története kapcsán. A görögkereszt alaprajzú, historizáló stílusú, egykor gazdagon és különlegesen díszített kápolnát 1894-ben építtette birtokán Svastits Gábor egykori országgyűlési képviselő felesége, Halassy Róza, 27 évesen elhunyt lányuk, Svastits Gabriella emlékére. Több családtag is ide temetkezett, alkalmanként miséztek is a kápolnában. Az 1922-ből származó részletes leltárból derül ki, hogy egykor harangja is volt, korabeli berendezése a szobrokkal, oltárképpel igazán ékes lehetett. Mindezeknek ma már nyoma sincs. Arról olvastam, hogy az 1980-as években nagyrészt még épségben volt, de egy 2000-es évek elején történt, emberi gondatlanság okozta tűzvészben impozáns kupolája teljesen leégett, belső terében a festés csaknem nyomtalanul eltűnt. Egy-egy tenyérnyi foltban még látható néhány eredeti falrészlet a szentélyben. Mivel a tűzeset kapcsán a berendezés megsemmisüléséről nem írnak, valószínű, hogy azok már korábban a tolvajok és rongálók áldozatává lettek, ahogyan ablakai, bejárata, padlóburkolata is hiányzik.
Boltozatán lyuk tátong, mintegy figyelmeztetésül számunkra, hogy túl sok ideje nem maradt az épületnek. A legszomorúbb, hogy befalazott kriptáját gyakorta feltörik, felforgatják, vélt kincsek után háborgatva a helyet.
2018-ban történt, hogy az Elherdált Örökségünk Egyesület megállapodott a kápolna
tulajdonosával, Szentgáloskér Önkormányzatával, hogy segítenek rendbe tenni a műemléket, és adománygyűjtésbe kezdenek a rekonstrukció érdekében, hiszen erre egy kistelepülésnek saját forrása nincsen, hiába szívügye a polgármesternek. Kitakarították az épület környezetét, vezetett túrákat tartottak az érdeklődők számára. Ugyanebben az évben a Rippl-Rónai Múzeum szakembereinek segítségével exhumálták és azonosították az itt temetkezett családtagok földi maradványait. A helyszínen talált tárgyi, kutatási anyagból 2019-ben időszakos kiállítás nyílt Kaposváron „Egy családi sírbolt titkai” címmel. Az egyesület elnöke, Németh Györgyi elmondta, hogy a covid megakasztotta a több hónapot felölelő kutatási folyamatokat, amelybe a családok leszármazottjai is bekapcsolódtak, a helyszínre is ellátogatva. Az elmúlt években kapacitás híján szünetelt a kápolna megmentésének ügye, a komolyabb adományokra vonatkozó ígéretek sem teljesültek eddig. A kiállítási anyag kapcsán sajnos más múzeumok nem mutattak érdeklődést. A földi maradványokat a kaposvári temetőben tervezik elhelyezni. Érdekes kontraszt egyébként Szentgáloskéren, hogy a kápolnához közel, egy kiterjedt parkban fekvő Svastits-Kladnigg kastély is üresen áll évek óta, elhagyva, funkció nélkül, a faluközpontban található, provance-i stílusú, 17. században épült Svastics-kúria viszont gyönyörűen felújítva és karbantartva, szálláshelyként fogadja a Kaposvárra, Igalba és a Balatonra látogató vendégeket. Más tulajdonosok, más sorsok, más anyagi kondíciók… Drukkolok az egyesületnek, hogy a megkezdett munkájuk folytatódhasson, és megmeneküljön a végső pusztulástól a szántó közepén omladozó Svastits-Bogyay sírkápolna – „fenntartani az emlékezést”. (Svastics Egon: Családunk története)
A Svastits-Svastics családnév két formában fordult elő a forrásokban, így azoknak megfelelően használtam őket.
Római katolikus templomrom – Somodor
Somodor, vagy korábbi nevén Új-Somodor egy aprócska egyutcás falu, Szentgáloskértől tíz kilométer távolságra. Külső szemmel, idegenként sok izgalmat nem tartogat magában, mégis kincset rejt. Régebben használatos neve onnan ered, hogy a mai településtől délre feküdt elődje, Pusztasomodor, mely már a 13. században létező település volt. Nagy valószínűséggel a középkori, török időkben megrongálódott eredeti templomának helyére, annak alapanyagából emeltetett új, barokk templomot gróf Batthyány Teodor birtokos az 1700-as években. Ennek maradványai állnak még. Árpád-kori eredetére utal keletelt fekvése, valamint a Balaton környéki, hasonló templomokra jellemzően a sekrestye északi oldalra történt építése. Az egykor szebb napokat látott műemlék épület a lakónépesség csökkenése miatt használaton kívülivé vált, sorsát véglegesen az 1950-es években történt rabló jellegű bontások pecsételték meg, amikor vittek mindent, ami mozdítható. Tetőzete teljesen hiányzik, szentélyének boltozata már csak részben áll, óriási lyuk tátong rajta. Itt még az eredeti fehér vakolat látható, de sekrestyéjének falai szinte a földdel egyenlőek. Belső tere, külső megjelenése valószínűleg egyszerűen díszített lehetett, faragványokat nem találtam, és számomra az is dilemmát okozott, hogy egykor toronnyal rendelkezett volna.
A templomrom száraz időszakban autóval jól megközelíthető, közvetlenül a helyszínen parkolhatunk. A településen áthaladva, egy mezőgazdasági telep előtt, annak kerítése mentén kell jobbra letérni, majd a földúton haladva egy kilométer után balkéz felől egy fás-bozótos területhez, az úgynevezett Temető-táblához érkezünk. Vegetációs időszakban az útról nem látszik az épület, óvatosan át kell hatolnunk a növényzeten. Ha egykori síremlékek bukkannak fel a lábunk előtt, akkor biztosan jó helyen járunk, hiszen a templom környezete a régi időkben temetkezési helyként funkcionált. A kövek némelyikén még nevek is jól olvashatóak. Befelé haladva a buja cserjék között felbukkan egy hatalmas fa, mögötte pedig a műemlék főhomlokzata. Sajnos a természet szép lassan felemészti a romokat, már a belső terét is birtokba vette.
A főbejáraton és a sekrestye felől is be lehet lépni a templomba, de az omlásveszély miatt nem ajánlott, ha mégis, fokozott óvatossággal, felelősségteljesen. Pusztasomodor egykori Szent Theodor templomának órái sajnos meg vannak számlálva. Bár a falak még dacolnak a természet erőivel, a növényzet szép lassan bekúszik az ajtó- és ablaknyílásokon keresztül is. A közvetlen környezet elhanyagolt, gazdátlan arculata arra utal, hogy nincsenek törekvések, vagy nincs kapacitás annak rendbetételére, noha műemléki védettség alatt áll a rom. Akinek felkeltette figyelmét Somodor vadregényes kincse, mielőbb keresse fel egy romantikus, elmélkedős kirándulás keretében.
Árpád-kori romtemplom – Balatonlelle-Rádpuszta
Negyedik, egyben utolsó, Balaton-parti állomásunk a legjobban megközelíthető,
legrendezettebb környezetben található. Somodort elhagyva, Mernye felé haladva érhetjük el a 67-es számú utat, amelyen északra haladva, majd jobbra letérve fél óra alatt jutunk el a Balatonlelléhez tartozó Rádpusztára. Az Árpád utca déli végén könnyű megtalálni a templomromot, mert ki van táblázva az oda nyíló kapunál. A műemlék falai gondozott, tiszta ligetben állnak, a hely szakrális hangulatát a mögötte elterülő kis temető fokozza. Az egykori Rád falu templomát az 1330-as években említik írásos források, építését a 12. század közepére teszik kutatók. A településről utoljára adatot az 1580-as években közölnek, az 1600-as években a tihanyi bencés apátság már csak pusztaként hivatkozik rá, a török időkben elnéptelenedett a falu. Később a Festetich család majorságot hozott létre itt, a maradványokból azonban nem építették újjá Isten házát.
Az eredeti, román-kori templom vörös téglából épült, félköríves szentéllyel. Ezt bővítették ki a 13-14. század fordulóján nyugati irányból egy szélesebb hajóval, ez azonban homokkőből épült, sarkain támpillérekkel. Az új részbe karzatot, fölé tornyot emeltek, a templom bejárata pedig átkerült a déli falra.
A 15. században a régebbi hajó északi oldalát sekrestyével egészítették ki. Ebben a fedett térben oltár található, minden bizonnyal misézési célra használják ma is alkalmanként. A rom feltárását és konzerválását 1959-60-ban végezték el, mai formája ennek köszönhetően maradt meg az utókor számára. Impozáns, 8-10 méter magas falai lenyűgöző hatást keltenek. A parkban található padon hosszasan üldögéltem, hallgattam a templomtól alig 70 méterre lévő főút forgalmának zaját – talán ez az egyetlen zavaró tényező itt. Azon gondolkodtam, a hosszú évszázadok alatt mennyi mindent láthattak és túléltek ezek az ódon falak, és ha már ennyit kibírtak, milyen sok idő vár még rájuk kémlelni a tájat és annak változásait. Eszembe jutottak Wass Albert szavai: „A víz szalad, a kő marad, a kő marad.”
írta, fotózta: Keczeli Lala
